2011. április 26., kedd

világok kapui

Anyák napja táján eszembe jut ez az írásom, jó régen volt, de pontosan így történt ahogy akkor leírtam, most ide is elhozom, jön utánam.

Anyám két dologtól félt, hogy egyedül kell meghalnia, és hogy nem vagyok ott. Amikor már tudtuk, hogy bekövetkezik, aggódva terelgettem az időt, hogy odaérjek.
Mindketten megnyugodtunk. Ő azért, mert nem kellett már harcolnia tovább, végre elindulhatott. Én azért, mert tudtam, hogy erre várt.

Átöleltem, vizet adtam, ha kért, letöröltem az arcát. Az ingem, vizes volt, ahogy hozzám támaszkodott . A halál vize, szokták mondani. Órákig tartott, egyre gyengült.

Fogtam a kezét, mint ahogy ő tette, amikor vezetgetett az élet útjain. Támasztottam a hátát, mint ahogy ő régen, ha valami bajom volt. Most én vezettem, a másik oldalra. Bizalommal fogta a kezem.

Bizony megnyílnak a világok kapui ilyenkor. Tudom.

Én vissza tudok majd jönni?

Lefektettem.

Nem vagyok hívő. Ő igen. Azt kívántam akkor, létezzen a világa ahova tartott.
Ne csak az enyém.

Eszembe jut egy másik haldoklás. Mennyire hasonlítanak a körülmények. Mennyivel mások az érzések. Most nem érzem, hogy vele halok, akkor igen, azt éreztem. Pedig dehogy.
iszonyatos olvasási és írási hiányom van... illetve sokat olvasok és írok, de nem azt amit pillanatnyilag szeretnék

2011. április 23., szombat

ejnyebejnye

most olvasom: a miniszterelnök szerint Európa legmodernebb alaptörvénye a miénk
a legújabb az biztos
ettől még nem feltétlenül a legjobb
mi a fenének hasonlítja Európához, nem mindegy az nekünk?

2011. április 19., kedd

valljunk hitet

el a kezekkel a nézeteimtől, ennyi!

Beleolvastam az új alkotmányba, nem kellett volna.
Egyetlen kérdésem van (tovább nem is olvastam) Kik azok a magyar nemzet tagjai?
Mert így nem mindenki értendő... és nem tudom ezt ki írta és vallja
Vicces, azt hiszem naggyon vicces.
Mire jó az egyetem? Nincs időm ilyesmikre.
Azért tanulságul szívesen összevetném az Egyesült Államok alkotmányával, csak úgy, a rend kedvéért.

2011. április 17., vasárnap

JA

LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek. Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
1935. november 21.

2011. április 8., péntek

2011. április 7., csütörtök