Június 16-án

Félve mentem megnézni a Saul fiát. Féltem a csalódástól, féltem attól, hogy nem tudom végignézni. Minden előítéletem szertefoszlott. Ez után a film után nem lehet csak úgy hazamenni. Először valamivel el kell oszlat ni magunkból a belénk ivódott halált. Erre volt jó a beszélgetés a rendezővel Nemes Jeles Lászlóval és a hangmérnökkel Zányi Tamással. Okosak voltak, szerények, kedvesek, türelmesen válaszoltak a kérdésekre.
 Engem levett a lábamról mindennel amit mondott, de a legjobban azzal, amekkora lelkesedéssel beszélt az általa választott hagyományos technikáról.

A beszélgetés után addig tébláboltam a mozi előterében amíg előkerült a rendező és hangmérnök. Dedikáltattam a jegyemet. Nemes Jeles szabadkozott, megkérdeztem, miért nem szokták ezt kérni?
De.. de szokás. - mondta, és kaptam is aláírást.
Majd az Oscar után nagyon menő leszek ezzel. - mondtam, ő meg csak mosolygott ezen.

szabadegyetem

Kéthetente járok szabadegyetemre hétfőnként, a téma magyar irodalom. A mai kedvenc:

Janus Pannonius Pannónia dicsérete EdDIG ITÁLIA földjén termettek csak a könyvek, S most Pannónia is ontja a szép dalokat. Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

Nem kicsi szerepe van a szemináriumok előadójának abban, hogy járok oda, mert Fűzfa Balázs okosít bennünket.

verset az utcára

Én persze krétával dobálom őket.

Aztán a mai termés:

Túl erős a nap, nem lehet elolvasni.

A macska talpa alatt ez a vers van:

Weöres Sándor: JÓZSEF ATTILA UTOLSÓ FÉNYKÉPÉRE

A szemből, honnan minden ég kifolyt,

bánat, keserüség befele szédül.

Pókláb szalad péppé-vált teste nélkül

és egyhelyben kaszál a széttiport.

nem vagyok Lajossal

Az tény, hogy a jelenlegi uralkodó osztály trágár. Talán kicsit büszke is rá.
Sajnálom, hogy ezt például a média ezt boldogan követi.
Én nem tudok lesüllyedni erre a szintre.
Nem is akarok, Semmilyen módon nem szeretnék hozzájuk tartozni, még annyira sem, hogy idézem őket.

-

vicces

Mert mindig van egy kockás füzet...

befogad a belváros

Második éve lakom a belvárosban. A hajléktalanok ismerősként néznek rám. Biccentenek is néha, nem kérnek semmit. (Csak nem közülükvalónak gondolnak?) A sarkon reggelente cigarettázó pasi ismerősként köszön rám, ha kell háromszor, ameddig vissza nem köszönök. Nem tudom honnan kerül elő, lehet kocsma törzslakó?