Varázsfuvola

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/miklosa_erika_ejje_varazsfuvola_szombathely

"Köszönet érte Isisnek és Osirisnek."

Séta a Fő téren

Szombathely Renovated City Center in Magyarország

séta

Komoly sétákat teszünk minden nap. 

Miről is kell beszámolnom.

1. Félelmetes miket dobnak el az emberek. Kedvenc kis erdőmet (Brezzel sétáltunk arra) ellepte a szemét. Talán itt a kertek szántók között nincs. Szerencsések vagyunk, hogy a préri mellett lakunk.

2. A kék pillék. Apám kék pilléi. A mezőn rengeteget láttunk.

3. Ma láttunk egy fácánt. Zsuzsu megijedt tőle.

Julia szépleány

Szeretve van - mondta Csáth barát, és igen, szeretve vagyok.

Ma a projektzárón a bemutatkozásnál egyszerűen "a vizslás" felkiáltással ismert rám a főszervező. (Remélem a sajtóban nem így leszek:)
A kép címe levendulaszüret. Julia (zsulia, én zsuzsunak hívom) virágevő, pillekergető, szalmán, szénán hempergő boldog kiskutya. Minden nap eljárunk egyszer a mezőre játszani, a learatott búza szalmájában bujkálni, azt hiszem hangosan kacarászna ha tudna jódolgában. Első sétáinkon kint a prérin, a fű olyan magas volt az árokban és környékén, hogy nem lehetett látni az árkot. Ezért aztán bele is esett, illetve nem esett, mert a nagy fű felfogta, Annyira tetszett neki a hempergés, hintázás, hogy többször beleugrott, nagyon kedves játéka lett ez. Nagy boldogan futott hozzám, hogy milyen csudás játékot talált.
megj: Vinnem kell fényképezőgépet magammal azt hiszem.

zsulia

világok kapui

Anyák napja táján eszembe jut ez az írásom, jó régen volt, de pontosan így történt ahogy akkor leírtam, most ide is elhozom, jön utánam.

Anyám két dologtól félt, hogy egyedül kell meghalnia, és hogy nem vagyok ott. Amikor már tudtuk, hogy bekövetkezik, aggódva terelgettem az időt, hogy odaérjek.
Mindketten megnyugodtunk. Ő azért, mert nem kellett már harcolnia tovább, végre elindulhatott. Én azért, mert tudtam, hogy erre várt.

Átöleltem, vizet adtam, ha kért, letöröltem az arcát. Az ingem, vizes volt, ahogy hozzám támaszkodott . A halál vize, szokták mondani. Órákig tartott, egyre gyengült.

Fogtam a kezét, mint ahogy ő tette, amikor vezetgetett az élet útjain. Támasztottam a hátát, mint ahogy ő régen, ha valami bajom volt. Most én vezettem, a másik oldalra. Bizalommal fogta a kezem.

Bizony megnyílnak a világok kapui ilyenkor. Tudom.

Én vissza tudok majd jönni?

Lefektettem.

Nem vagyok hívő. Ő igen. Azt kívántam akkor, létezzen a világa ahova tartott.
Ne csak az enyém.

Eszembe jut egy másik haldoklás. Mennyire hasonlítanak a körülmények. Mennyivel mások az érzések. Most nem érzem, hogy vele halok, akkor igen, azt éreztem. Pedig dehogy.

iszonyatos olvasási és írási hiányom van... illetve sokat olvasok és írok, de nem azt amit pillanatnyilag szeretnék