Kossuth

Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára őrzi azt a két fonográfhengert, melyekre Kossuth Lajosnak az aradi vértanúk emlékművének felavatására szánt ünnepi beszédét rögzítették. A történelmi hangfelvételt két pesti vállalkozó, Felner Károly és Barna Tivadar készítették 1890. szeptember 20-án Torinóban.
http://www.femina.hu/hirhatter/hallgasd_meg_kossuth_eredeti_hangjat

http://www.youtube.com/watch?v=x_SBwVB83WU

szentgotthárdság

A Google nagytestvér nem támogatja a cenzúrát. A "tárolt változat" link alatt simán elő lehet keresni törölt tartalmakat, ez nem újdonság nekem, nem is erről szól az idézett poszt.

http://szentgotthard.blog.hu/2011/03/05/cenzura_a_szentgotthard_hu_n

az aktuális 12 pont

Jordán Adél

biztatás

Ma délután hulla fáradtan karikás szemmel, éhesen egy nyolcórás fantasztikusan jó szeminárium után bolyongtam a folyosón, valami fogyaszthatót keresve, jött a biztatás:
"Az idő neked dolgozik. " - mondta egy kedves bariton.
Belegondoltam: a sok tanár  ide van kötve, én pedig elrepülök innen ...
Tényleg az idő nekem.

születésnapra

Reggel akartam, aztán gyorsan indulnom kellett, így elmaradt az egész. Mint mostanában mindig, ha le akarok valamit írni.

Amúgy is fura hangulatom van. Ezért nem biztos hogy ilyesmire gondoltál Gabi!

De reggel már boldog napot kívántam gondolatban, most pedig itt is, és boldog napokat... tovább 120 felé... :))

© 2006 Myrtille

Nem akarok senkit bosszantani, hogy megint előszedem ezt a régi történetemet, de Liszt év lesz/van, és megint nincs semmi időm, így majd zenélek itt. Elég sok zenét hallgatok mostanában, többet a szokásosnál, különben valószínű már ezer és egy bajom lenne... "túléltető zene"

1. zene a nagyon nagyon szeretett.

és az álmok városa

Hajnalodik.

Szeretem a hajnalokat. Várni azt a pillanatot, amikor a szürke fátylat felváltja a ragyogás. Mindennap másként történik. Sosem egyforma, sosem unalmas. Arcomon folyik a hajnali harmat. Azt játszom, hogy a könnyeim, tudom hogy sós. Persze nem tudok sírni, sosem tudtam.

Végre jönnek az első járókelők, néha rám néznek. Köszönök nekik, nem várom a választ, tudom, hogy nem köszönnek vissza. Várom a Napot, engedem, hogy melegítsen.

- Szia!

Nem mozdul semmi, de tudom, hogy Myrtille jött hozzám. Kicsit hátrébb lép, hogy jól lásson.

Szia! A szemeden látom, nem változtál. Szeretsz még játszani?

Persze hogy szeretek, te buta! Itt állnék akkor?

Emlékszel, még amikor naponta jöttél, rám köszöntél, és megmutattad, hogy aznap hány gesztenye fért a zsebedbe?

Ha nem emlékeznék, nem is jönnék, hozzád

Arra is emlékszel, amikor egy tavaszi éjjelen olyan lelkesen játszottad velem Rómeó és Júliát, hogy fel akartál mászni mellém? Kedvesed rángatott vissza - „ezt inkább velem” - mondta.

Emlékszem, hogyne emlékeznék. Mennem kell, de majd jövök megint talán, de ne várj!

Ugyan mit tehetne mást egy szobor, egy erkélyen állva, mint várja, hogy hívják megint játszani. Ilyet is csak Myrtille kívánhat. Mosolyognék, de nem tudok.

Lisz Ferenc dombormű, Pécs