Gazdag Örzse

Szerdán azt gondoltam teleírom a blogom, annyira hál'isten egy napom volt. Aztán csak ültem és nem tudtam hol is kezdjem. 

Most úgy döntöttem ide teszem az album linkjét. Benne az emléktábla avatásával. Fűzfa Balázs mondta az avatóbeszédet. Az elején nem kaptam észbe, hogy felvegyem, aztán a telefonom volt kézben, igazából nagyon zavaró az utca zaja, ettől még meg lehet hallani milyen fantasztikus beszédet mondott. Mindenki megelégedésére.

Itt az album

Amikor nyáron eldöntöttük, emléktáblát állítunk Gazdag Erzsi lakóházára, egyáltalán nem sejtettem milyen fantasztikus barátnőre lelek a könyvtárban, és ezen kívül is. 

Az avatás utáni irodalmi esten mennyire el fog varázsolni Merklin Tímea előadásával. Azóta nem tudom hogyan is szóljak Gazdag Erzsiről.

Talán szóljon róla a neki legfontosabb:

   111
Kiapadt a sorsom, Gazdag Örzse!
élek s már szunnyadok - ó!
Bár testem nincs még a rögökbe törve,
nővérke, halott vagyok - ó!
Nyugtom csupa húr-zsongás, csupa fény:
a halottak boldogok - ó!
kettőzve égők, mint tó peremén
nyár-estben az ablakok - ó!
Kidültem, mint az öreg fa törzse
sugaras vetésre - ó,
a te szép neved, Gazdag Örzse,
derekamra vésve - ó!
Hova el nem hat láz és szerelem,
csak a jégszemü csillagok - ó,
Örzse, boldog enyészetemen
a te szived átsajog - ó!

Weöres Sándor

kocsmatek

- Menjünk el egy sörre!
- Kocsmázásra gondolsz?
- Naná!
- No és melyikbe?
- Nem is tudom... Talán jobb lenne itthon maradni és venni egy láda sört.
- Persze ez a kényelmes verzió, kényelmesebb mint eldönteni melyik kocsmába menjünk.
- Mennék én, csak hát hova.
- Nem kellett volna annyi kocsmát nyitni. Vagy üzletláncot csinálni belőlük. Persze az egy sem jó, mi van ha befuccsol.
- Már csak látnám, de még mindig sokan isszák azt a vacak házi sört.
- Talán pálinkát akartál mondani...??
- Hehe, arra többen jönnek?

len

Valahogy két szál len került a kertembe. A pipacstól sem hatódtam volna meg ennyire.

Ady

“Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…”

Ady Endre
Nagyváradi Napló – 1902. január 31.

létező adatbázisok

Hiába megyek bármelyik kertészetbe az agyonnemesített rózsákon kívül nem kapok mást. Különösen nem amire vágyom. Gyermekkorom illatait keresem, gyerekkori árnyalatok lebegnek a szemem előtt. Anyám kertje. Azt az illatot, azt a színt. Erre a rózsára azt szokta mondani porcelán rózsaszín. Azonnal megértettem amikor egy porcelán csésze finom árnyalatait nézegettem.
Szerdán nem messze a munkahelyemtől találtam rá kihajolt egy kerítésen. Megsimogattam, és egy ág a kezembe maradt. Nem volt ilyen szándékom, az otthoni rózsám is azonnal elpattan talán a sok esőtől.
Egy kétórás előadást bírt ki a tenyeremben. Azután a táskámban aszalódott estig, csak akkor találtam rá. Vízbe tettem, és lám a gyűrt szirmok kisimultak, és még most ébredéskor is ugyanolyan  illata van mint az emlékeimben.
Tegnap találtam rá a másik fehér futórózsára a Szent Márton temető egyik elhagyott sírján. Temetőből nem lopunk.

nincs neki

kerti macska