2012. április 10., kedd

palackposta


avagy cenzúra okán április 11-re

Egy kis érdekesség:

KapitányG kommentjei egy másik blogban:
Tudom, közismert, mégis hadd írjam ide: ez a vers egyike annak az Újmódi pásztorok éneke című kötetben megjelent hat költeménynek, melyek miatt a könyvet elkobozták és vádat emeltek Radnóti ellen. A vádirat szerint a "vers egész tartalma kimeríti az 1879. évi XL. t.c. 51. szakaszába ütköző vallás elleni kihágás ismérveit." 1931. december 8-án volt a főtárgyalás (az áprilisi elkobzás és a vádemelés óta hónapok teltek el, mennyit emészthette magát! közben az első párizsi út...), amelyen első fokon 8 napi elzárásra ítélték ("A vádlott tehát Krisztusról, mint emberről ír. A maga jelentőségét akarja emelni ezzel, hogy magát a keresztény vallási tisztelet legfőbbjéhez, az emberré lett Krisztushoz hasonlítja.") A fellebbezés és Sík Sándor "közbenjárásának" az eredményeképpen függesztették fel egy évre a büntetés végrehajtását.


Ó, igaz: három év az, amit én egynek írtam. De az egy évet a Markovits Györgyi-Tóbiás Áron szerkesztette, 1966-ban a Magvetőnél megjelent "A cenzúra árnyékában" c. kötetből szedtem. Pedig (most elővettem, előbb kellett volna) Sós Endre újságíró
( mek.niif.hu/00300/00355/html/index.html )is három évet mond Radnóti 1931-es peréről szóló Zárt tárgyalás című írásában (in: A 2x2 józansága, Emlékezések Radnóti Miklósról, Magvető, 1975.)
Elképzelhető, hogy 1966-ban még nem került elő a Radnóti-bejegyzést őrző kötet. Vagy a szerzők nem tudtak róla.


Levelet kaptam a cikk írójától anno, és a következőket írta:
KapitányG. utolsó kommentjére válaszul írom, hogy a Radnóti által saját kezű jegyzettel ellátott s a könyvtárnak adományozott példány valóban elkerülte eddig a kutatók figyelmét, pedig mindvégig a közgyűjteményben volt. Úgy tudom, hogy azért nem került korábban nyilvánosságra, mert nem tudták egyértelműen állítani, hogy az aláírás nélküli autográf bejegyzés valóban Radnóti kezétől származik-e.
Köszönöm még egyszer, hogy észrevette cikkem. Sok sikert és sok kommentelőt kívánok blogjához.
Üdvözlettel:
BB Tamás

--------------------------------------------
...és a bejegyzés:

Arckép

Huszonkét éves vagyok. Így
nézhetett ki ősszel Krisztus is
ennyi idősen; még nem volt
szakálla, szőke volt és lányok
álmodtak véle éjjelenként!
1930. október 11.
 
Forrás. Bíró -Balogh Tamás: Radnóti "palackpostája"  itt
" A szegedi Somogyi-könyvtár őrzi a kötet egy igen becses példányát (Szőkefalvi-Nagy Erzsébet hívta fel figyelmem; jelzete: H. e. 9248.), amelynek előzéklapjára Radnóti kék tintával az alábbi bejegyzést írta:
Ezt a könyvet megjelenése után a budapesti ügyészség az egész ország területén, rádiókőrözéssel elkoboztatta.
A vádirat szerint a kötet nyolc verse közszeméremsértést és vallásgyalázást tartalmazott.
Töreky Géza tanácsa itélkezett a költő fölött a budapesti törvényszéken és vallásgyalázásért nyolc napi börtönre itélte. A közszeméremsértés vádja alól fölmentette
A Tábla Gadó-tanácsa az ítéletet hegybenhagyta, csupán az <[egy szó]> enyhítő paragrafus alkalmazásával az ítélet végrehajtását három évre függesztette föl.
A két vers, melyért a költőt elítélték:
Arckép   35 oldal és a
Pirúl a naptól már az őszi bogyó  47 oldal.

10 megjegyzés:

  1. Már nem is emlékeztem erre, de jó, hogy előszedted!

    VálaszTörlés
  2. :) a lustaság hozta elő, és az, hogy én is akartam egy játékot a VilágMa oldalra, és ezt a lapot gondoltam, de aztán meg nem találtam jó ötletnek.

    VálaszTörlés
  3. Pedig jó ötlet volt!
    (Nem egyszerű nálad hozzászólni...)

    VálaszTörlés
  4. Meggondolom ezt. Még lehet belőle valami.
    (nem tudom, miért nem egyszerű? Csak a profilt kell kiválasztani, vagy mást is?)

    VálaszTörlés
  5. Be kell gépelni ezeket a szörnyűséges hieroglifákat, bizonyítandó, hogy nem vagyok robot :)

    VálaszTörlés
  6. Akkor megnézem a beállításaimat:)

    VálaszTörlés
  7. Remélem működik, átállítottam.

    VálaszTörlés
  8. :)
    Azért ne maradj teljesen védelem nélkül! Nem tudom, milyen lehetőségeket kínál fel a blogspot, egy olyasmi, mint a freeblogos "milyen nap van ma?", nem ártana!

    VálaszTörlés
  9. Majd körülnézek. Megnézhettem volna persze a beállításokat előbb is. Ez nem rossz hely szerintem, nem kell túl nagy védelem.

    VálaszTörlés