len

Valahogy két szál len került a kertembe. A pipacstól sem hatódtam volna meg ennyire.

Ady

“Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…”

Ady Endre
Nagyváradi Napló – 1902. január 31.

létező adatbázisok

Hiába megyek bármelyik kertészetbe az agyonnemesített rózsákon kívül nem kapok mást. Különösen nem amire vágyom. Gyermekkorom illatait keresem, gyerekkori árnyalatok lebegnek a szemem előtt. Anyám kertje. Azt az illatot, azt a színt. Erre a rózsára azt szokta mondani porcelán rózsaszín. Azonnal megértettem amikor egy porcelán csésze finom árnyalatait nézegettem.
Szerdán nem messze a munkahelyemtől találtam rá kihajolt egy kerítésen. Megsimogattam, és egy ág a kezembe maradt. Nem volt ilyen szándékom, az otthoni rózsám is azonnal elpattan talán a sok esőtől.
Egy kétórás előadást bírt ki a tenyeremben. Azután a táskámban aszalódott estig, csak akkor találtam rá. Vízbe tettem, és lám a gyűrt szirmok kisimultak, és még most ébredéskor is ugyanolyan  illata van mint az emlékeimben.
Tegnap találtam rá a másik fehér futórózsára a Szent Márton temető egyik elhagyott sírján. Temetőből nem lopunk.

nincs neki

kerti macska

30Y

Ma este koncert.

palackposta

avagy cenzúra okán április 11-re

Egy kis érdekesség:

KapitányG kommentjei egy másik blogban:
Tudom, közismert, mégis hadd írjam ide: ez a vers egyike annak az Újmódi pásztorok éneke című kötetben megjelent hat költeménynek, melyek miatt a könyvet elkobozták és vádat emeltek Radnóti ellen. A vádirat szerint a "vers egész tartalma kimeríti az 1879. évi XL. t.c. 51. szakaszába ütköző vallás elleni kihágás ismérveit." 1931. december 8-án volt a főtárgyalás (az áprilisi elkobzás és a vádemelés óta hónapok teltek el, mennyit emészthette magát! közben az első párizsi út...), amelyen első fokon 8 napi elzárásra ítélték ("A vádlott tehát Krisztusról, mint emberről ír. A maga jelentőségét akarja emelni ezzel, hogy magát a keresztény vallási tisztelet legfőbbjéhez, az emberré lett Krisztushoz hasonlítja.") A fellebbezés és Sík Sándor "közbenjárásának" az eredményeképpen függesztették fel egy évre a büntetés végrehajtását.


Ó, igaz: három év az, amit én egynek írtam. De az egy évet a Markovits Györgyi-Tóbiás Áron szerkesztette, 1966-ban a Magvetőnél megjelent "A cenzúra árnyékában" c. kötetből szedtem. Pedig (most elővettem, előbb kellett volna) Sós Endre újságíró
( mek.niif.hu/00300/00355/html/index.html )is három évet mond Radnóti 1931-es peréről szóló Zárt tárgyalás című írásában (in: A 2x2 józansága, Emlékezések Radnóti Miklósról, Magvető, 1975.)
Elképzelhető, hogy 1966-ban még nem került elő a Radnóti-bejegyzést őrző kötet. Vagy a szerzők nem tudtak róla.

Levelet kaptam a cikk írójától anno, és a következőket írta:
KapitányG. utolsó kommentjére válaszul írom, hogy a Radnóti által saját kezű jegyzettel ellátott s a könyvtárnak adományozott példány valóban elkerülte eddig a kutatók figyelmét, pedig mindvégig a közgyűjteményben volt. Úgy tudom, hogy azért nem került korábban nyilvánosságra, mert nem tudták egyértelműen állítani, hogy az aláírás nélküli autográf bejegyzés valóban Radnóti kezétől származik-e.
Köszönöm még egyszer, hogy észrevette cikkem. Sok sikert és sok kommentelőt kívánok blogjához.
Üdvözlettel:
BB Tamás
--------------------------------------------
...és a bejegyzés:

Arckép

Huszonkét éves vagyok. Így
nézhetett ki ősszel Krisztus is
ennyi idősen; még nem volt
szakálla, szőke volt és lányok
álmodtak véle éjjelenként!
1930. október 11.
 
Forrás. Bíró -Balogh Tamás: Radnóti "palackpostája"  itt
" A szegedi Somogyi-könyvtár őrzi a kötet egy igen becses példányát (Szőkefalvi-Nagy Erzsébet hívta fel figyelmem; jelzete: H. e. 9248.), amelynek előzéklapjára Radnóti kék tintával az alábbi bejegyzést írta:

Ezt a könyvet megjelenése után a budapesti ügyészség az egész ország területén, rádiókőrözéssel elkoboztatta.
A vádirat szerint a kötet nyolc verse közszeméremsértést és vallásgyalázást tartalmazott.
Töreky Géza tanácsa itélkezett a költő fölött a budapesti törvényszéken és vallásgyalázásért nyolc napi börtönre itélte. A közszeméremsértés vádja alól fölmentette
A Tábla Gadó-tanácsa az ítéletet hegybenhagyta, csupán az <[egy szó]> enyhítő paragrafus alkalmazásával az ítélet végrehajtását három évre függesztette föl.
A két vers, melyért a költőt elítélték:
Arckép   35 oldal és a
Pirúl a naptól már az őszi bogyó  47 oldal.